Az ember, akiről posztot neveztek el

Közzétéve 2019 júl 20

Nem mindennapos dolog a labdarúgás világában, hogy egy játékos miatt keletkezzen egy új poszt, aki ezt mégis eléri, az biztosan egészen különleges játékos. Néhány játékos miatt ugyanakkor megéri valami újat alkotni, Andrea Pirlo pedig határozottan közéjük tartozik. Karrierje ugyanakkor talán sosem lett volna ilyen csillogó, ha nem találkozik azzal az edzővel, aki alkotott neki egy posztot…

Minden kezdet nehéz

Andrea Pirlo tehetséges játékosként kezdte pályafutását, ahogyan illik, végigjárta a szamárlétrát az olasz utánpótlás-válogatottakban, 16 évesen pedig be is mutatkozott a Serie A-ban. Az első igazi áttörést 1997-ben érte el a Brescia csapatában, ahol már akkor is az azóta már jól megszokott 21-es mezszámában feszített. Ahogyan ez lenni szokott, le is csapott rá az egyik top csapat, hősünk pedig Milánóba került. No nem az AC Milan csapatához, akiknél később kiteljesedett,  hanem a városi rivális, az Inter szerezte meg a játékjogát 2 millió euróért.

Bizony, Pirlo tényleg volt az Inter játékosa

Sokan elfelejtik az olasz középpályás fekete-kékeknél töltött időszakát, amely nagyban köszönhető annak, hogy nem igazán tudott megfelelni az elvárásoknak. Ebben minden bizonnyal közrejátszott, hogy nem az azóta megszokott – ám ekkor még nem létező – posztján játszott, hanem a klasszikus 10-es pozícióján szerepelt, amikor lehetőséget kapott. Ez viszont közel sem történt meg annyiszor, mint amennyire szerette volna, először a Reggina, majd pedig nevelőegyesülete, a Brescia nyújtott neki mentőkötelet és vette őt kölcsön. Mindkét helyen rendkívül meggyőző játékkal rukkolt elő, melynek hatására bejelentkezett érte az AC Milan, akik 18(!) millió eurót sem sajnáltak egy olyan játékosért, aki egy nagy csapatban már kvázi megbukott.

Ancelotti és Pirlo találkozása szerelem volt első látásra

Irány Milánó másik fele

Pár hónappal később megérkezett Carlo Ancelotti a kispadra, aki az előző szezonban még a Juventus edzője volt, de Torinóban nem tudott megfelelni az elvárásoknak, bajnoki cím nélkül távozott. Milánóban pontosan azt várták tőle, ami a Zebráknál nem jött neki össze, vagyis a bajnoki cím. Ennek az eléréséhez szüksége volt egy emberre a középpályán, aki összeköti a védekező és támadó játékosokat, egyúttal biztosítja a gyors átmenetet védekezésből támadásba. Két hősünk ekkor talált egymásra, Ancelotti gondolataiban Pirlo töltötte be ezt a posztot, aki érkezéséig a bajnokságban mindössze 33 perc lehetőséget kapott. Az újonnan érkező mester fokozatosan építette be a csapatba középpályását, folyamatosan szoktatta hozzá a számára addig idegen és ismeretlen pozíció betöltéséhez Pirlot. A szezon hátralévő részében 16 bajnokin adott lehetőséget neki, majd a következő szezonban már kulcsemberként tetszelgett új szerepében.

A Milan klasszikus gyémánt-felállása és az ahhoz tartozó általános taktikai utasítások, mindez a 2003-as BL-döntő kezdőjével

Pirlo a pályán a védekező középpályás pozícióját foglalta el, szerepe és feladatköre viszont teljesen eltért a megszokottól. Rendszeresen mélyen visszalépett a labdákért, többnyire egészen a két középhátvéd vonaláig, majd onnan játszotta meg a legjobb helyen lévő társat. Ez így önmagában egyszerűen hangzik, de mindezt úgy vitte végbe, hogy egy idő után már az ellenfelek külön embert állítottak rá, hogy ellehetetlenítsék a csapat agyának működését, ezzel megölve a támadások építését. Ez többnyire kudarcba fulladt, melynek eredményeként az Ancelotti-Pirlo páros első teljes szezonjának a végén a Milan felült Európa trónjára, miután a történelem egyik legunalmasabb legtaktikusabb BL-döntőjében felülmúlták a Juventust.

Az a csapat és a „gyémánt” kifejezések végleg összefortak, amelynek a középpályáján gyémánt-alakzatban helyezkedtek el a játékosok, ezzel biztosítva a csapaton belüli egyensúlyt. A gyémánt két oldalán szereplők kapták azt a rendkívül megterhelő feladatot, hogy bejátsszák az egész középpályát, egyúttal tehermentesítsék a védekezésben nem annyira jeleskedő Andrea Pirlot, továbbá támadások esetén Gattuso biztosította a védelem jobb oldalát, amikor a csapat támadott. Minden remekül működött, 2004-ben pedig a Milan elhódította a Scudetto-t, 5 év után újra bajnoki címnek örülhettek. A csapat tovább fejlődött, a következő szezonban viszont egyre többször megmutatkozott az a jelenség, hogy az ellenfelek elkezdték kiismerni a csapat taktikáját. A Bajnokok Ligájában menetelt a csapat, az elődöntő első mérkőzésén 2:0-ra múlták felül a PSV Eindhoven csapatát, a visszavágón viszont a hollandok ledolgozták a hátrányukat, egészen a 91. percig hosszabbításra állt a találkozó. Nagy nehezen sikerült bejutni a döntőbe, ahol aztán a Liverpool várt az olaszokra, majd a félidei 3:0 után büntetőkkel alulmaradt a Milan. Pirlo ezen a meccsen már az első percben gólpasszt adott, majd a meccs végén elhibázta a maga tizenegyesét.

A Milan által használt karácsonyfa-felállás az alapvető taktikai utasításokkal, mindez a 2007-es BL-döntő kezdőjével

Ahogy egyre jobban kijöttek a gyémánt gyengeségei, Ancelotti ismét egy egyedi formációt agyalt ki, amelyben az volt a legfontosabb, hogy Pirlo tehermentesítése védekezésben még nagyobb jelentőséget kapott, ennek érdekében pedig egy csatár került beáldozásra. Pirlo mellett/előtt a középpályán így már nem csak Gattuso, hanem Ambrosini is védekezés-orientált játékos volt, egyúttal pedig Seedorf ismételten közelebb játszhatott az ellenfél kapujához, ahol mindig is igazán jól érezte magát. Pirlo az ellenfél dolgát fokozatosan nehezítette meg azzal, hogy hol egyik, hol másik középpályással cserélt helyet, ezzel is megnehezítve a lekövetését, míg a szélső védők fellépésével könnyen 2-az-1 elleni létszámfölényes szituációk alakulhattak ki. Az új taktika eredménye pedig egy ismételt BL-döntő lett, ismételten a Liverpool ellen, ezúttal viszont az olaszok örülhettek. Pirlo a döntőben ismét gólpasszt adott, ezúttal viszont nem volt szükség büntetőkre, 90 perc alatt sikerült győzedelmeskedni.

A második aranykor eljövetele

Pirlo teljesítménye ezt követően elkezdett visszaesni, kezdett teherré válni csapata számára. A csapathoz új edző érkezett Massimiliano Allegri személyében, aki számára már nem volt nélkülözhetetlen játékos az idősödő középpályás. Az új tréner a második évében már csak 17 alkalommal adott lehetőséget neki, amit viszont nem róhattak fel neki, mert a csapat 7 év után ismételten bajnok lett. Senki sem lepődött meg azon, hogy 2011 nyarán nem hosszabbítottak szerződést a klub legendájával, nem volt már jövője a csapatban. Mindenki meglepetésére a Juventus csapatánál még láttak benne lehetőséget, így a nagy riválishoz szerződött.

Az Antonio Conte által megszervezett 3-5-2, amely 2011 óta a mai napig a Juventus repertoárjának a része

Pirlo Torinóba szerződése elhozta számára a második aranykort, Antonio Conte pedig néhány hónap leforgása alatt megtalálta azt a csapatot, amiben Pirlo a legszebb napjait idézte. Még 4 évig. 4 olyan évig, amelyekben mindig bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul mindvégig meghatározó embere volt a Zebráknak. Sokan a környezetváltozásnak és az ismételten megszavazott bizalomnak tulajdonítják ezt a fantasztikus teljesítményt, ugyanakkor taktikai szempontból is érdemes megvizsgálni a történéseket. Conte az első hónapokban 4-2-4-es felállásban képzelte el csapatát, ezáltal viszont rendre kiszorult egyik klasszis középhátvédje, továbbá a középpálya közepéről is valakinek ki kellett maradni. A 2 középpályásnak mindemellett hatalmas munkát is el kellett végeznie minden meccsen, amire Pirlo fiatalabb korában sem lett volna talán képes, nemhogy 32 évesen. Így született meg a 3-5-2 gondolata, amelyben két fiatalabb és erősebb középpályás rohangálhatott fel-alá Pirlo mellett, miközben mögötte nem 2, hanem 3 középhátvéd biztosított. Innentől kezdve ugyanolyan szabadon játszhatott és szabhatta csapata fazonját, mint ahogyan azt tette legszebb milánói éveiben. És ami a legnagyobb különbséget jelentette Torinóban a Milanhoz képest: amíg a divat fővárosában az akkor már 33 éves Gattuso, valamint a 34 éves Ambrosini próbálta őt tehermentesíteni, addig új állomáshelyén a sokkal fiatalabb Vidal-Marchisio páros dolgozott a keze alá, majd második szezonjától kezdve az ifjú Paul Pogba is beállt a sorba.

Conte 3 év után távozott, utódja pedig nem kis meglepetésre az a Massimiliano Allegri lett, aki egyszer már lemondott Pirloról. Ezt a hibát nem követte el ismét, majd a Conte regnálása alatt a BL-ben még botladozó Juventust 2015-ben egészen a döntőig vezették, ahol viszont 3:1 arányban elvéreztek a Barcelona ellen, Pirlo pedig elbúcsúzott az európai élfutballtól és az Egyesült Államokba igazolt.

Pirlo mezei a gyűjtök körében a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek, legyen szó akár AC Milanos, akár Juventusos, akár olasz válogatott mezről. Ezek közül az eredeti darabok nagyjából 10.000-20.000 Ft közötti áron mozognak, míg az Interes mezei kicsit fehér hollónak számítanak, így azokért az eladók 20.000-30.000 Ft-nak megfelelő devizát szoktak elkérni.

0
    0
    Kosarad tartalma
    Üres kosárVásárolj tovább